A kampány célja:

Az ápolási díj összegét minimálbérre emelni és az otthonápolást munkaként elismertetni. (Kezdetekben: a nagycsaládosok összes kedvezményét kiterjeszteni ezen családokra. Ezt azonban később elengedtük.)

Háttér:

A súlyosan sérült vagy tartósan beteg hozzátartozóikat ápoló, és ezért munkát végezni nem tudó emberek 2013-ig, kampányunk kezdetéig a heti 7 napos, 24 órás munkájukért maximum havi nettó 34.515 forint segélyben részesültek.[1]

Összehasonlításképpen ekkor, 2013-ban a napi 8 órás munkavégzés után járó minimálbér 98 ezer forint volt. Egy folyamatos otthoni ápolást végző ember négy ember munkáját végzi el, hiszen heti 168 órát dolgozik, szabadság és betegszabadság nélkül. Vagyis az általuk végzett munkát fizetett alkalmazottaknak munkabérként kifizetve egy ápolásra szoruló ellátása közel 400.000 forint összeget jelentett volna az államnak.

A kampány kezdetekor a KSH adatai szerint 58.000 ember részesült ápolási díjban, vagyis ennyien gondozták egyéb jövedelem nélkül valamely családtagjukat. [2]

Kampány főszervezője:

"Lépjünk, hogy léphessenek!" Közhasznú Egyesület

Az egyesületet fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülők alapították a Pető Intézetben. Először szülői klubként működött, amely előadásokat és családi programokat szervezett. Első érdekérvényesítő kampányukat gyermekeik menzai díjának a normál óvodákéhoz képest jóval magasabb összege miatt indították el. Ennek a kampánynak a sikere erősítette meg az egyesületünkben, hogy érdekképviselettel is szeretnének foglalkozni.

Otthonápolási kampány időtartama: 2013 - 2018 (2020)

Témaválasztás:

A legsúlyosabb, legszélesebb réteget érintő problémára akartunk megoldást. Mindazoknak méltó, a munkát végzők jogaival azonos, és szemmel is jobban látható, kiszámítható pénzbeli támogatást kiharcolni, akik olyan súlyos állapotban élő családtagjukat ápolják – legyen az gyermek vagy idősebb családtag –, akiknek gondozása teljes embert kíván és így nem reális, hogy e munka mellett egyéb jövedelemszerző tevékenységet tudna végezni.

Több fórumon meghirdettünk a szülői közösség számára egy találkozót, melynek célja az volt, hogy összegyűjtsük mindazokat a problémákat, amelyek a családokat érintik. Első körben a velünk kapcsolatban lévő szülőknek küldtünk meghívót, de mivel több szülő más szervezeteknek is tagja, így általuk közvetetten e szervezetek is képviseltették magukat. Több A4-es oldal megtelt azokkal a kihívásokkal, melyek speciálisan a családokat érintik, de az összes közül egyöntetűen az ápolási díj méltatlanul alacsony összegét értékelték a legsúlyosabbnak, így az érdekképviseleti kampányunk iránya ezzel meg is fogalmazódott. Ez a téma azért is tűnt jó választásnak, mert a legnehezebb helyzetben lévők megsegítését célozta, akik ráadásul nagyon jelentős csoportot képeztek, az összeg pedig annyira elmaradt a normál megélhetést biztosítani képes jövedelemtől, hogy nem szorult külön magyarázatra, hogy miért akarnak az érintettek változást. Az is hihető volt, hogy havi 35 ezer forintból nem lehet életben maradni.

Amikor közösen kitűztük célul az ápolási díj emelését, célzottan elkezdtük megkeresni az összes általunk ismert releváns szervezetet, hogy együtt dolgozzunk az ügyért

A konkrét célunk így hangzott:

Jól indokolható, valódi segítséget jelentő és elérhetőnek gondolt összeg és jogállás biztosítása az állam részéről a családtagjukat ápolók munkájának elismerése és folyamatos biztosítása érdekében.

Ami a kiharcolni kívánt összeget illeti, hosszas mérlegelés és vita után alakult ki a konkrét cél. A szülők eredetileg sokkal magasabb havi ápolási díjat tartottak reálisnak a munka súlyának megfelelően, azonban számunkra világos volt, hogy a kiindulási pontunk az, hogy semmilyen kormányzati szándék nincsen egy ilyen tömeget érintő és ilyen "óriási összegű" emelésre. Így közösen végül úgy döntöttünk, a minimálbér lesz az az összeg, amit mindenképpen el kell érnünk minden otthonápoló számára.

A másik cél az volt, hogy munkaviszonyként értelmezze az állam ezt a tevékenységet. A munkaként való elismertetést több okból tartottuk fontosnak:

- megnyitná a lehetőséget, hogy ne csak közeli hozzátartozó, hanem bárki végezhesse és legyen is motivációja elvégezni ezt a munkát egy sérült ember mellett

- minden adókedvezmény és munkavállalói jog megilletné az otthonápolókat

- garantált lenne a mindenkori minimálbérrel megegyező vagy annál nagyobb összegű fizetés

Társkeresés:

A lehető legszélesebb összefogás volt a célunk az ügy érdekében.

Bízva abban, hogy minden fogyatékosügyi szervezetnek[3] ugyanolyan fontos a kampány küldetése, minden általunk ismert ilyen szervezetet felkerestünk, hogy csatlakozzanak hozzánk. Végül a Csak Együtt Van Esély- CSEVE Csoporttal és az aHang platformmal alakítottunk ki szoros együttműködést, és ez a trió vitte sikerre az ügyet. A többi szervezet ugyanakkor segített azzal, hogy aláírta azokat a leveleket, nyilatkozatokat, amelyeket a kampány során a kormánynak, illetve a sajtónak küldtünk, illetve voltak közülük is felszólalók a kampány során szervezett eseményeinken.

A három szervezet munkáját nehezített olykor a kapacitáshiány, ugyanakkor a kis létszámú szervezői csapattal gyorsabban lehetett reagálni minden helyzetben, ami a kampányt is segíteni tudta.

A kampány során használt módszerek, elvek:

1. Stratégia megtervezése, alapos felkészülés

A kampány kezdete előtt az egyesület vezetősége olyan képzésen vett részt, ahol mentorok segítettek megalkotni a stratégiát, megragadni azokat kulcs elemeket, amelyek egy kampányban a sikerhez vezethetnek. Egy másik program keretében az USA egyik legnagyobb fogyatékosügyi szervezetének vezetője mesélt nekünk arról, hogyan zajlott Amerikában a fogyatékosügyi mozgalom, hogyan működnek együtt a civil szervezetek, milyen akciókat szerveznek. Rengeteget merítettünk ezekből a tudásokból és tapasztalatokból.

Hogy csak egy példát említsünk: A stratégia megalkotásánál fontos volt, hogy tudni kell, ki hozza a döntést, és rá ki vagy mi tud hatni. Mi az egész kampány során végig figyeltünk erre, ezért is tudtuk, hogy az egész közvéleményt kell megnyernünk, másképp nincs esélyünk.

A felkészülés része volt az is, hogy az "ellenfél" leszerelő taktikáit megfigyeltük, és megpróbáltuk úgy felépíteni a kampányt, hogy ezeket ne tudja ellenünk alkalmazni.

Kulcseleme volt a sikernek Csordás Anett, az egyesület vezetője, az egész kampány motorja, aki maga is közösségszervező és otthonápoló édesanya. Ő volt a Project Hero, aki a hátán vitte az egész kampányt, megszámlálhatatlan interjú szereplője, esemény főszervezője. Személyisége és a sokszor vele együtt megjelenő fia, Erik tette hitelessé az egész folyamatot. Nélkülük nem lenne miről beszélni.

Illetve fontos volt megtalálni azt az érvet és üzenetet, amely megkérdőjelezhetetlenné teszi, hogy az otthonápolók minimum a minimálbér összegét megérdemelnek . Ez a mondat telitalálatnak bizonyult: „Ápolási díj helyett minimálbért, mert egy sérült ember ápolása munka!”

2. Sorrendiség

Nagyon figyeltünk arra, hogy először mindig egy kérést fogalmazzunk meg levélben valamilyen döntéshozó, képviselők, Köztársasági elnök, egyéb illetékesek felé. Amikor arra megérkezett az elutasító vagy éppen semmitmondó válasz, akkor fordultunk a közvéleményhez, a médiához, jöttek a különböző akciók.

Volt, ahová csak egyszerűen elküldtük a kampányvideónkat és betették a híradóba. De az 5 év alatt több médiumban is megtaláltuk azokat az újságírókat, akik nyitottak és érzékenyek voltak ezekre a témákra. Azon kívül az aHang platformnál volt olyan munkatárs, aki maga is újságíró volt, sok kapcsolattal rendelkezett, így sikerült rengeteg személyes történettel bekerülni újra és újra több internetes és nyomtatott újságba is.

Nagyon sokat számított az is, hogy Anett, az egyesület vezetője mindig elérhető volt a médiának és mindig ment, amikor hívták, legyen az hajnal, késő este, hétvége, bármikor. És mindig volt egy új információ, egy-egy erős mondat, amit elhangzott részéről, így nem csak ugyanazokat a dolgokat szajkóztuk, erre igyekeztünk figyelni.

Aztán az akció után bizonyos idővel ismét levelet küldtünk valamely illetékesnek, de általában másnak, mint előző alkalommal. Évről évre ezzel a stratégiával tudtunk mindig kicsit előrébb lépni a célunk felé. Vagy egy kisebb emelést, vagy egy új juttatást, például a 20 évet ápolóknak 50 ezer forint nyugdíjkiegészítést.

És ezzel a módszerrel meg tudtuk akadályozni azt a támadási lehetőséget, hogy elmondhassák: ők adtak volna, de mi nem kértünk, hanem egyből a médiához mentünk kihangosítani a konkrét kérésünket.

3. Mindenki ügye, politika felett álló ügy

Az, hogy a közvéleményt megnyerhessük, azért volt fontos, mert úgy gondoltuk, hogy a döntéshozó a közvéleménykutatások alapján teszi meg a lépéseit. Tehát ha a közvéleménykutatás azt méri, hogy az otthonápolóknak igazuk van, jár nekik ez a pénz, csak akkor van esélyünk. Ezt pedig úgy gondoltuk elérhetőnek, ha egyrészt megismertetjük az emberekkel az ilyen családok sorsát és nehéz anyagi helyzetét, másrészt rádöbbentjük őket arra, hogy bármikor ők is kerülhetnek ilyen helyzetbe.

Ezért rengeteg interjú, különböző családtörténet[4] eljuttatása a médiába központi eleme volt a kampánynak.

Arra azonban nagyon figyeltünk, hogy pártok, politikusok ne tudjanak rátelepedni a kampányra, bár végig együttműködtünk politikusokkal. A beszédeket, az üzeneteink megfogalmazását nem engedtük át politikusoknak, fontos volt, hogy ezeket a kampányt megvalósítók tudják személyesen képviselni. Ugyanakkor az ellenzéki politikusokat hatékonyan tudtuk megszólítani olyan támogatói gesztusok végrehajtására, mint pl. támogatói pólónk viselete, molinónk kihelyezése a parlamentben vagy éppen nyilatkozat aláírása arról, hogy hatalomra jutásuk esetén megvalósítanák az ápolási díj minimálbérnek megfelelő díjazását és elismerését.

4. Személyes történetek, átélhetőség, az érintettek bevonása a kampányba

Az érintett családok megszólaltatása volt a kampány központi "információs" része, így folyamatosan új és új történeteket kellett megmutatnunk. Szerencsére sok családdal álltunk kapcsolatban, akik vállalták, hogy bármilyen nehéz is, a cél érdekében mesélnek az életükről. Azzal tudtuk őket elköteleződésükben, hogy sokszor hangsúlyoztuk nekik, hogy győzelmünket az ő személyes történeteik segíthetik a leginkább. Közben figyelnünk kellett arra is, nehogy támadás érje őket, amit sajnos minden igyekezetünk ellenére sem tudtunk teljesen megakadályozni. A támadások között szerepelt az az általános kritika, hogy a szervezet kampánya politikai természetű és politikai érdekeket képvisel. Mi nyíltan kommunikáltunk levelezőlistánkon álláspontunkról, felkészítve minden érintettet a válaszra: a családtagok ápolók és ápoltak helyzete közügy, a társadalom nem hagyhatja őket egyedül értékteremtő munkájukért cserébe, a változást pedig politikai döntéshozók tudják megtenni.

Szintén a támadások megelőzése érdekében figyeltünk a szóhasználatunkra : a demonstrációkat nem tüntetésnek, hanem kiállásnak hívtuk. Nem akartuk azt a bélyeget magunkra sütni, hogy mi a kormányt támadjuk, hanem tevékenységünket akartuk állítani: kiállunk az otthonápolók mellett. A kampányszövegeink sem voltak soha támadóak, inkább a célcsoport nehézségeinek összefoglalásáról szóltak. Azt is tudtuk, hogy nagyon kevesen lesznek majd a demonstrációkon, ezért minden alkalommal elmondtuk az okát: az érintettek éppen az ápolási feladataik miatt még a lakást sem tudják elhagyni, de mi itt vagyunk helyettük, hogy elmondjuk, milyen nehéz helyzetben vannak. Így a mi narratívánk felülírta az olyan kommunikációt, ami a kevés megjelentből a probléma súlytalanságára hivatkozna.

5. Rendszeres, változatos és kreatív akciók

Reagálnunk kellett arra a kihívásra, hogy az évekig tartó kampány témáját hosszú időn keresztül életben tudjuk tartani, ne merüljön érdektelenségbe se a társadalom, se a média részéről. Így rendszeres időközönként akciókat, demonstrációkat[5] tartottunk, melyeken mindig más szemszögből, más formában igyekeztünk bemutatni ügyünket. Volt többek között anyák napi lufieregetés, drónos rövidfilm, parlamenti "Már 1749 napja várjuk az otthonápolás elismerését" - molinós megjelenés, anyák napi gyermekrajzos-szülői novellás könyv a képviselőknek, egy szülő egyik napját bemutató videó, hírességek végzik a szülők munkáját - videó, közvéleménykutatás, aláírásgyűjtés (több, mint 40 ezer aláírás), apák-férfiak kiállása, szülők és gyermekek kiállása, Speciális kirakatok a fogyatékkal élők napján, levélküldési akció a képviselőknek. Tényleg minden, ami csak eszünkbe jutott.

6. Kínossá tenni az elutasítást

A kampány negyedik évének végén az lett a fő stratégiánk, hogy kínossá tesszük a kormány számára, hogy még ennyi idő után sem hajlandó meghallgatni a kérésünket.

Ekkor kezdtünk olyan akciókat szervezni, mint például a "Már 1749 napja ...." -molinós, vagy a követeléseinket támogató aláírásgyűjtés.[6] Ekkor jelent meg az a közvéleménykutatás is, amely szerint az emberek 95%-a támogatja a kérésünket. Ekkor már a Kereszténydemokrata Néppárt politikusaitól is lehetett hallani, hogy jogos a kérésünk.

Végül elkezdtük összeállítani azt a sajtóanyagot, amelyben szerepelt, hogy a környező volt szocialista országokban mennyi ápolási díjat kapnak az otthonápolók, mely hivatkozási alap lehetett számunkra.

7. Kitartás és eredmények

Sokan mondták, hogy nem fog sikerülni. Nem hallgattunk rájuk, bíztunk benne, hogy 1-2 év alatt elérhetjük a célt. Amikor ez nem sikerült, akkor azt mondtuk, addig csináljuk, míg el nem érjük. Végül 5 év kellett azokhoz a változásokhoz, melyeket elértünk. Nem teljes siker, de bízunk benne, hogy lesz kivel folytatnunk a küzdelmet.

Az eredetileg kitűzött célunkatat hogy minden otthonápolást végző munkáját munkaviszonyként és a mindenkori minimálbér összegével ismerje el a társadalom és a politikai döntéshozók, csak részben értük el. De 5 éve kampányunk eredményei így is láthatóak:

- azok juttatása, akik gyermeküket ápolják, 4 év alatt elérte a minimálbér összegét és azóta is azzal együtt emelkedik (GYOD)[7]

- minden otthonápolónak minden évben emelkedett a juttatása

- a minimum 20 évig otthonápolást végzők 50.000 forintos nyugdíjkiegészítésre lettek jogosultak

- a nyugdíjasok is kaphatnak GYOD-ot[8]

Bár a GYOD csak négy év alatt érte el a minimálbért, és csak a gyermeküket ápolóknak jár, mégis óriási sikernek számított ez, hiszen hosszú idő óta nem volt még egy olyan szociális juttatás, amely nem a kiemelten kedvezményezett nagycsaládosok körének jutott, és ilyen mértékű volt.

8. Nehezítő körülmények és tanulságok

- Egyes emberek túlterhelése

Főként Csordás Anett kampányszervezőre és érintett otthonápolóra hárult nagy teher, de mások is sok éjszakai, hétvégi munkát tettek bele a kampányba. Az 5 éves kampány megtervezésében és szervezésében alapvetően maroknyi ember vett részt, személyesen alig tudtunk találkozni, inkább emailen és telefonon mentek az egyeztetések. Emellett nem akartuk feladni a számos folyamatban lévő egyéb projektünket sem, így együtt ennyi feladat már nagyon megterhelő volt minden résztvevő számára.

Ezen okok miatt végül kevéssé tudtunk koncentrálni a közösség építése, erősítésére, melyre leginkább személyes találkozások által nyílna mód. A közösségi médiát is kevéssé használtuk az online közösségek építésére, mivel szintén sok időt igénybevevő feladat, de nem volt dedikált emberünk rá. Ezt bánjuk, ma már biztos, hogy kiemelt szerepe lenne ennek a vonalnak a kampányban. Ugyanis a legtöbb embert úgy tudnánk elérni a közösségi médián keresztül, ha az aktivistáink nagy szülői csoportokba bejuttatnák a fontosabb üzeneteinket. Visszatekintve fontos lett volna az információk, kapcsolatok egymás közötti jobb megosztása.

- Kis erőforrások

Bár sok szülővel állunk kapcsolatban, maga az egyesületi tagság kicsi. A munkában aktív tagság pedig még sokkal kisebb, hiszen a szülők borzalmasan leterheltek. Az anyagi erőforrások minimálisak, mivel a Lépjünk! államilag nem támogatott szervezet, csak pályázatokból illetve adományokból van bevétele. Az akciók tervezésénél mindezeket figyelembe véve lehetett csak terveket szőni.

Talán hihetetlen, de nem csináltunk külön adománygyűjtési kampányt. Mindent abból a kevés saját forrásból csináltunk, amink volt. Az aHang-nak, néhány egyéni adományozónak illetve cégnek köszönhetjük, hogy elkészült pl. egy-egy molinó, vagy ki tudtuk bérelni a drónt a filmhez. De ajándék volt az elvégzett közvéleménykutatás is – egy kollégánk leendő férjétől ezt kérte nászajándékba!

- Profi kampánycsapat hiánya

A kis erőforrások miatt az elején minden munkát, ami a kampányhoz kapcsolódott, mi végeztünk. Ez az elején még működött, azonban ahogy egyre többször kellett újra és újra megjeleníteni a témát a médiában, világossá vált, hogy ennek szervezéséhez dedikált szakemberek kellenek. Szerencsére ekkor jelent meg a színen az aHang Platform, akik átvették ezt a feladatot tőlünk, nagyban köszönhető az ő munkájuknak, hogy a végén ilyen erőssé tudott válni a történet, amely életben tartotta témánkat éveken át.

- Partneri kapcsolat szabályainak pontos, előzetes lefektetése hiányzott

Voltak abból nézeteltérések a felek között, hogy nem volt egyértelműen tisztázva, pontosan ki határozza meg a kampány menetét. Végül ezt sikerült megbeszélni, és működött is a dolog, azonban tanulság volt számunkra, hogy ezt is érdemes rögtön a kezdetekben meghatározni a félreértések, súrlódások elkerülése miatt.

- Nagyobb közösséget kellett, lehetett volna építeni és azt folyamatosan, állandó kommunikációval életben tartani

Az erősforráshiánynak is betudható, hogy már nem maradt energia arra, hogy a kampány során velünk kapcsolatba kerülő érintett szülőkkel szorosabb kapcsolatot építsünk ki, esetleg megpróbáljuk őket bevonni tagként az egyesületbe.

- "Elfogadtuk" az első ajánlatot

A kormány nem egyeztetett a Lépjünk!-kel a GYOD bevezetése előtt. Ha ez megtörtént volna, biztosan nem fogadtuk volna el, hogy csak a gyermeküket ápolóknak adják meg a minimálbér összegét, a többieknek csak jóval kevesebbet.

Azt gondoltuk, azok a szervezetek, akik a felnőtt hozzátartozóikat ápolókat is képviselik, majd folytatják a küzdelmet, hiszen nem igazságos a megkülönböztetés, mindenki ugyanazt a munkát végzi egy beteg mellett. Ezt minden egyes alkalommal el is mondtuk, amikor erre lehetőség volt.

Páran a szemünkre vetették, hogy csak magunknak értük el a magas összeget. Mi mindenkinek felajánlottunk, hogy segítünk elindulni egy hasonló érdekképviseleti úton. Azonban eddig senki sem kezdett bele a kampány folytatásába.

Büszkék vagyunk az elért eredményekre, de nem felejthetjük el, hogy az otthonápolást végzők teljes körére még nem terjednek ki a változások. Jelenleg nincsenek a jogosulti körben azok, akik napi 4 óránál többet dolgoztak otthonukon kívül, hogy fenn tudják tartani magukat. Azok, akik nem közeli hozzátartozójukat ápolták egy életen át vagy ápolják őket jelenleg (pl. a testvér gyermekét ápolók sem jogosultak ápolási díjra, mivel nem számítanak közeli családtagnak a törvény szerint, ők jelenleg is ingyen végzik ezt a munkát) A nyugdíjasok pedig nyugdíj mellett már nem kaphatták meg az ápolási díjat.

A nehézségek ellenére végig erőt adott számunkra, hogy rengetegen támogattak minket, még a kormányoldali országgyűlési képviselőkről is tudtuk, hogy vannak közöttük, akik lélekben melletünk állnak. Eseményeinken a helyszínt biztosító rendőröktől is éreztük a támogatást, drukkoltak nekünk, hiszen közöttük is lehettek érintettek, otthonápoló családtagjuk, így együtt tudtak érezni küzdelmünkkel.[9]


[1] Tudni kell, hogy ápolási díjat csak közeli hozzátartozó kaphat és csak abban az esetben, ha nem végez keresőtevékenységet, vagy ha igen, akkor azt otthonában végzi, illetve maximum napi 4 órában otthonán kívül.

[2] Forrás: https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_fsp010b.html

[3] „A szóhasználat is megújításra szorulna, a fogyatékos kifejezés helyett sokkal elfogadhatóbb számunkra, ha a más országokban már bevett special needs-hez hasonlóan speciális támogatási szükségletű kifejezést használjuk. Fontos hogy a segítést mint társadalmi felelősséget kifejező fogalmat kapcsoljunk ezekhez a személyekhez, ez az előfeltétele annak, hogy mindenki felismerje, hogy ez mindannyiunk, benne az állam feladata is.” – Czirok Nóra, Lépjünk, hogy léphessenek! Egyesület

[4] https://lepjunkhogylephessenek.hu/2013/12/913-2/

[5] A szülők novellákat írtak, a gyerekek rajzokat készítettek a politikusoknak átadott kiadványhoz: https://lepjunkhogylephessenek.hu/wp-content/uploads/2021/12/Tortenetek-az-otthonapolasrol.pdf

A 2018-as választás előtt készített videónk: https://www.youtube.com/watch?v=a26C9ZaQoPE

Egy szülő egy napját bemutató videó: https://www.youtube.com/watch?v=GQNeYHn-MbM

Híres emberek végzik az otthonápolási munkát: https://www.youtube.com/watch?v=b9P3t7_xoag

Kisfilm 30.000 támogató aláírás után: https://www.youtube.com/watch?v=4n1fzTa63Ng

"1749 napja várjuk...", sajtótájékoztató: https://www.youtube.com/watch?v=1WN-6cQ4h6I

Nyilatkozatok, médiamegjelenések, interjúk: https://lepjunkhogylephessenek.hu/2013/12/913-2/

[6] Online és fizikai aláírásgyűjtő íveken összesen mintegy 50.000 ember támogatta céljainkat aláírásával. Szövege itt tekinthető meg: https://szabad.ahang.hu/petitions/apolasi-dij

[7] GYOD, azaz a Gyermekek otthongodozási díja. Ezután még két év kellett, hogy nagyjából megfelelő legyen a szempontrendszer is, amely alapján megítélik. A szempontrendszer kialakításához véleményünket nem kérték ki, ebbe való bevonásunk külön érdekképviseleti munka eredménye volt.

[8] Csak a GYOD összegét el nem érő nyugdíjra jogosultak kaphatják, összege pedig a GYOD összege és a nyugdíjuk összegének különbözete.

[9] A kampányról Sebály Bernadett készített elemzést: https://ujegyenloseg.hu/az-otthonapolas-kampany-titka-1990-2019/